Beavatás

Beavatás


Evelyn iszonyatos csörgésre ébredt. Amint kinyitotta a szemét hatalmas röhögés tört ki. Sajnos rá kellett eszmélnie, hogy az egyetemen van, és ismét rajta röhög mindenki. Vészesen közeledett az osztálykirándulás és Evelyn bele, sem mert gondolni, hogy milyen megaláztatásokat kell majd eltűrnie.
Evelyn 19 éves volt és a történészeti egyetemre járt és szinte megszállottan érdekelték a vámpírok. Külseje tökéletesen tükrözte azt, hogy milyen volt belül. Sajnos az emberek ezt rendszeresen félreértelmezték, és emiatt lenézték és egyben tartottak is tőle.
Evelynnek nem volt senkije mivel szüleit egészen kicsi korában elvesztette. Mindent, amire szüksége volt saját maga teremtette elő mivel iskola mellett eljárt dolgozni. Mostanában kezdett egyre terhesebbé válni számára az egyetem és nem csak a tengernyi tanulnivaló miatt, hanem azért is, mert történelem tanára halálosan beleszeretett és ezt egyértelműen a tudtára adta. De nem hagyott fel a tanulással el akarta érni a céljait, amiket kitűzött maga elé.
Evelyn nagyon sokat álmodozott egy férfiról, aki majd eljön érte és elviszi egy olyan világba, ahol nem nevetnek rajta és tudta, hogy egyszer valóra válik.
Evelyn mindig is másnak érezte magát és ez az öltözetén is látszott. Mindig fekete ruhában járt de nagyon csinos volt. Hosszú szoknyában járt, aminek uszálya volt és térdtől lefelé össze volt szaggatva, felső része fűzős volt és az ujja trapéz alakú. Nyakában egy kelta kereszt lógott, csuklóján vastag dupla csatos bőrkarkötő ujjain pedig ezüst gyűrűk. Haja a válláig ért sötétbarna és göndör volt. Cipője hosszúszárú volt, egészen a térdéig ért és végig fűzős volt. Mivel külseje túlvilági lény hatását keltette ezért nem voltak barátai és fiúk sem érdeklődtek iránta. Igaz, amikor még gimnazista volt akkor összebarátkozott egy fiúval, akivel aztán a legjobb barátok lettek, de a srácot beleset érte és őt is elvesztette. Mielőtt a fiú meghalt volna mesélt Evelynnek egy erdőről, ahol misztikus lények élnek. Miután a fiú meghalt Evelyn pakolta össze a holmiját és megtalálta a naplóját. Sokat gondolkozott azon, hogy elolvassa-e, de végül úgy döntött, hogy elrakja, de soha nem olvas bele. Evelyn mindig magával vitte a naplót, így azon a reggelen is, amikor elindultak a kirándulásra. Kedvszegetten és rettegve szállt fel a vonatra. Bele, sem mert gondolni az elkövetkezendő egy hétbe. Már több mint négy órája úton voltak, amikor Evelyn iszonyatos vihogásra ébredt. Igaz a csoporttársai két kabinnal arrébb ültek, de olyan hangosak voltak, hogy nem lehetett tőlük aludni. Evelynnek nem jött álom a szemére. Belenyúlt a táskájába és kivette barátja- Harry- naplóját. Csak némán meredt rá és forgatta. Egyszercsak megjelent Harry szelleme. Ott ült Evelynnel szemben és csak mosolygott a riadt lányra. Kis idő múlva felállt és így szólt: - Ne félj, nem bántalak csak beszélnem, kell veled! Meg kell tudnod valami nagyon fontosat. Amikor eltűnök a napló ki fog nyílni, és arra kérlek, hogy kezd el olvasni! Most mennem kell! Még találkozunk!
Azzal, ahogy megjelent el is tűnt. Evelyn csak ült ott és nézett maga elé, ekkor a napló kirepült a kezéből és felcsapódott. Evelyn fogta, és olvasni kezdte:


KEDVES EVELYN!

Először is nagyon fogsz hiányozni, de muszáj ezt a lépést megtennem. Tudom, hogy hiányozni fogok, de nemsokára megint látjuk egymást! El kell mondanom valamit és kérlek bármíj hihetetlennek, hangzik, higgy nekem! Vámpír vagyok. Amikor megismertelek még csak félvámpír voltam ezért tudtam nappal is emberek között lenni, de aztán végleg vámpír lettem és el kellett tűnnöm. A bátyámhoz mentem, aki Erdélyben él. Arra gondoltam, hogy meglátogathatnál! Ne aggódj nem foglak bántani. Ha te is szeretnél látni, akkor dobd ki a naplót az ablakon, és legelső este gyere az erdőbe, majd megtalállak!
Harry

Evelyn felállt kinyitotta az ablakot és kidobta a naplót. Legnagyobb meglepetésére a napló hatalmas hollófekete farkassá változott és a vonat után iramodott. Pár másodperc múlva a vonat iszonyatos fékcsikorgással megállt és egy pillanatra elsötétült minden. Ekkor az utasok elkezdtek sikoltozni és kiabálni. Evelyn kilépett a folyósora és megpillantotta a hatalmas farkast. Az utasok még akkor is rémüldöztek, amikor a farkas elindult Evelyn felé. A lány higgadtan állt és nem törődött az üvöltöző utasokkal. Tudta, hogy a farkas nem fogja bántani.
Az emberek végre megnyugodtak, és már nem bámészkodtak Evelyn kabinja előtt. Két óra múlva megérkeztek Erdélybe. Egy apró kis falucskába mentek, amely egy sötét erdő lábánál terült el. A település tényleg nagyon kicsi volt. Nem számlált többet 200 lakosnál. Ami azt illeti az emberek errefelé nem nagyon, szerették az idegeneket, és ami azt illeti Evelynéket sem várták vörös szőnyeggel. Evelyn nem is bánta, hogy nem figyelnek oda rá, sőt külön örömmel töltötte el, hogy nem zaklatták. Nem igazán tudta eldönteni, hogy azért tartanak tőle, mert ott van vele a farkas vagy pusztán az előítélet az oka?! Nem is sokat törődött vele, mint azzal sem, hogy csoporttársai azon nyavalyognak, hogy nem akarnak egy fogadóban lenni a farkassal! A vita hamar eldőlt és ennek is Evelyn látta a kárát, mint ahogy az lenni szokott. A többiek egyöntetűen megszavazták, hogy Evelyn fog aludni a padlástérben. A lány nem akart összetűzésbe keveredni a többiekkel ezért fogta a csomagját és a farkassal együtt felballagott a padlástérbe. Teljesen kihalt volt. Egy lélek sem volt odafönn. Eve egy kicsit feszélyezve érezte magát, de a farkas jelenléte megnyugtatta. A padlás rész ódon volt és huzatos, ám amikor belépett a szobába hatalmas meglepetés fogadta. Ilyen szintű luxust még soha életében nem látott. A szoba csupa antik bútorral volt berendezve pont, úgy ahogy Evelyn mindig is álmodta. Mindenhol vörös rózsa volt még a padlót is sziromszőnyeg borította. A szobában szantál illata keringett és hatalmas gyertyák égtek. A hálószobában egy hatalmas kovácsoltvas keretes ágy állt melynek négy sarkából gyönyörűen megmunkált oszlopok emelkedtek ki és a plafonról vörös baldachin lógott az ágyra. Az ággyal pont szemben volt az erkély, az erdőre nézett. A fürdőszoba a hálóból nyílt és ott is minden vörösben pompázott. Evelyn még fel sem ocsúdott a meglepetéstől, amikor nyílt az ajtó és a történelem tanára William állt az ajtóban.
• Szia Evelyn!
• Jó estét tanár úr. - mondta kissé megszeppenve a lány.
• Hányszor kell még elmondanom, hogy nem „Jó estét” és nem „tanár úr” hanem „szia” és „William”!
• Jó- jó rendben csak olyan nehezen jön a számra!
• Nem baj! Gyakorolj! Tulajdonképpen azért jöttem, hogy elnézést kérjek, amiért a padlástérbe kell laknod, de érthető az emberek félelme.
• Semmi baj! Nagyon jól megvagyok én itt is! Sőt kifejezetten örülök neki, hogy én kaptam ezt a szobát!
• Biztos nem akarsz máshová menni? - kérdezte William mivel ő nem látta azt a magas fokú fényűzést, ami a szobában jelen volt.
• Nem, nem ez tökéletesen megfelel!
• Rendben, ahogy gondolod! - azzal furán végigmérte a lányt és elment.
Evelyn nem értette, hogy a tanár miért nem értette meg, hogy neki tökéletesen megfelel ez a luxus lakosztály. Ekkor azonban megpillantott egy levelet, ami minden kérdésére választ adott. A levelet vörös papírra írták fekete tintával és Evelynnek címezték.

DRÁGA EVELYN!

Szerencsére épségben megérkeztél és Syriusnak köszönhetően megtaláltad a szobát, melyet készítettünk neked. A szobát csak te látod ilyennek, ne csodálkozz, ha furcsállják a ragaszkodásod. Nem akarok semmi konkrétat írni, mert lehet, hogy illetéktelenek is elolvassák. Ha szeretnél velem találkozni, legyél ma este az erdei tónál! Ne izgulj Syrius tudja az utat, ő majd elkísér!

Harry

Evelyn nagyon örült a levélnek és amint a zajok, odalenn elhalkultak kilopózott a sötétbe nyomában Syriussal a farkassal. Ahogy az erdő széléhez értek az állat rohanni kezdett és Evelyn alig bírta tartani a tempót. Sokszor lemaradt, de a farkas mindig megvárta. Alig tíz perces futás után megérkeztek egy gyönyörű eldugott kis tisztásra, amelyen egy nagy elvarázsolt tó volt. A tisztás körül az erdőt sejtelmes köd borította. Egy csomó állat volt a tisztáson: pegazusok, egyszarvúak, hatalmas feketepárducok és gyönyörű farkasok.
Evelyn nem értette, hogy hogyan kerültek ide ezek a varázslatos állatok. Épp ezen gondolkozott amikor valaki megérintette a vállát. Megfordult és ott állt mögötte Harry. Amióta nem látta eléggé megváltozott a külseje. Haját megnövesztette és izmosabb is lett. A tekintete pedig túlvilági fényben csillogott. Evelyn sikítani tudott volna az örömtől, de inkább csak Harry nyakába borult és zokogott.
• Mi történt veled? Mesélj már! Annyira hiányoztál! - Evelyn annyira örült, hogy egyszerűen nem tudott józanul gondolkodni.
• Én is örülök, hogy látlak! - mondta mosolyogva a fiú!
• Kérlek, magyarázd el, hogy mi folyik itt?
• Elmondok mindent, de meg kell ígérned, hogy elhiszed, mert különben ha kételkedsz, akkor az egész nem ér semmit!
• Tudod jól, hogy én hiszek neked!
• Jó akkor üljünk le és figyelj!
• Kezdjük még az előtt, hogy megismertél volna. Az apánk vámpír volt. Anyánk a szülés után 10 évvel meghalt. Akkor a bátyám meg én, aki ekkor 15 éves volt elhatároztuk, hogy megkeressük az apánkat. Annyit tudtunk róla, hogy valahol Erdélyben van. Nem volt nehéz Erdélybe jutnunk mivel Magyarországon születtünk. Fogtunk két lovat és elindultunk. Amint Erdélybe értünk pár napra rá apánk megtalált minket. Kiderült, hogy megérezte a félvámpír vérünket és így könnyen ránk talált. Nagyon szeretett minket! Azt mondta, hogy csak akkor tesz minket teljesen vámpírrá, amikor már elég érettek leszünk. Amíg még csak félvámpírok voltunk elejtett vadak vérét ittuk. Aztán eljött az a tragikus nap. Apám úgy látta, hogy a bátyám már készen áll a beavatásra. A szertartást sikeresen befejezte. A bátyám akkor volt 18 éves. A beavatás csak annyi volt, hogy innia kellett apánk véréből. Ezzel fel lett ruházva minden olyan képességgel, mellyel egy vámpír rendelkezik. Amint apám befejezte a ceremóniát, betörték az ajtót és a szemünk láttára, végeztek vele. Mai napig sem tudom, hogy ki volt az mindenesetre mi elmenekültünk. A bátyámnak nem volt sok választása el kellett menekülnie Erdélyből és valahol messze meghúznia magát. Én visszamentem Magyarországra hátha boldogulok majd valahogyan. Szerencsétlenségemre bedugtak egy intézetbe, ahonnan egy angol család vett magához és így kerültem Londonba. Ekkor 15 éves voltam. Pont abba az iskolába írattak be, ahová te is jártál. Rögtön felfigyeltem rád, mert tudtam, hogy te meg fogsz érteni. A bátyámmal az álmaimban tartottam a kapcsolatot és innen tudtam, hogy jól van, Görögországba ment és tudja, hogy ki ölte meg az apánkat. Annyit tudott, hogy Londonban van, és egy egyetemen tanít. Vámpír mivoltomnak köszönhetően simán elértem a jó eredményeket. Nagyon jól éreztem magam veled, de tudtam, hogy nem tarthat örökké. Sokat meséltem rólad a bátyámnak és ő is nagyon megszeretett, sőt talán beléd szeretett. Amikor 18 éves lettem a bátyám elérkezettnek látta az időt a beavatásomra. Kiterveltük, hogy balesetnek fogjuk álcázni a dolgot! Ez volt az a tragikus autóbaleset. Tisztában voltam vele, hogy mennyire fogok neked hiányozni ezért hagytam neked azt az üzenetet, amit végül nem kaptál meg. Az oka nagyon egyszerű: még mielőtt elolvashattad volna a levelet, megsemmisítették, de sajnos nem tudom ki volt! Sajnos az illető megtudta rólam az igazságot! Ekkor jöttem rá arra, amit a bátyám már tudott: az az ember ölte meg az apánkat, aki megsemmisítette a levelet, és most ránk vadászik! Ezért jöttem Erdélybe. Az illető minden bizonnyal az a londoni tanár volt, akit a bátyám kinyomozott! Sajnos a tanár úr szerencsétlenségére nagyon jól elrejtettük a kastélyt, úgyhogy nem fogja egy könnyen megtalálni. Ami a szobádat illeti azt a bátyám készítette és csak te láthatod senki más!
Ekkor néhány ág megzörrent Evelyn háta mögött és egy magas férfi lépett elő az árnyékból. Magasabb volt, mint Harry és egy kicsit izmosabb is. A haja fekete volt és kiengedve hordta, a szeme gyönyörű borostyán színben pompázott.
• Ja igen ő itt Syrius a bátyám!
• Bocs, de Syrius nem a farkas volt? - kérdezte Evelyn
• De igen! A bátyám a farkas. Ő vigyázott rád!
• Evelyn most menned kell! Holnap ismét találkozunk, ha te is akarod! Syrius majd hazavisz!
• Rendben! Vigyázz magadra!
Syrius füttyentett egyet és az egyik pegazus azonnal ott termett. A férfi felpattant a paripa hátára és a kezét nyújtotta Evelynnek!
- Gyere nyugodtan majd én vigyázok rád!
Evelyn habozás nélkül felszállt a lóra. A ló lassan a levegőbe emelkedett és repülni kezdett. Evelyn Syrius háta mögött ült és nézte hogyan távolodnak az elvarázsolt tisztásról. Ekkor azonban olyat tett amit még álmában sem gondolt volna: kicsit közelebb ült a férfihez, fejét a hátára borította és átölelte a derekát. Nem értette, hogy egyik percről a másikra, hogy szerethetett bele a férfiba. Beleszeretett. És nem akarta megtagadni ezt a csodálatos érzést magától. Azt kívánta bárcsak így repülhetnének egész éjszaka, ekkor azonban a pegazus földet ért, és Syrius így szólt:
• Megérkeztünk. - hangja elárulta, hogy ő ugyanazt érzi, mint Evelyn.
• Syrius lehet egy kérésem?
• Igen!
• Itt maradnál vigyázni rám? Csak ma éjjel!
• Hidd el szívesen, maradnék, de ma este nem lehet! Nem kell semmitől félned, itt leszek a közelben. Kiálts, ha baj van!
• Rendben. Majd bezárom az ajtót!
• Akkor, viszlát holnap!
• Vigyázz magadra! Kérlek!
• Syrius érezte, hogy a lány tényleg aggódik érte. Tudta, hogy most már sorsuk megpecsételődött! Tudta, hogy senki nem választhatja el őket. Kicsit közelebb lépett Evelynhez és gyengéden megcsókolta.
• Ne félj nem lesz semmi baj! - azzal felült a pegazusra és felemelkedett a magasba.
Evelyn nem akart a főbejáraton keresztül bemenni nehogy valaki meglássa, ezért kinézett egy hatalmas fát, ami elég közel volt az erkélyéhez majd mászni kezdett. Pár perc múlva már fenn is volt az erkélynél és egy laza mozdulattal beugrott a szobába. Nagyon boldog volt szinte nem is a földön járt. Ebben a pillanatban úgy érezte, hogy minden tökéletes és most már nem történhet vele semmi rossz. A szerelem elvakította és bele sem gondolt a következményekbe. Hiába volt minden szép és jó azzal nem számolt, hogy Syrius vámpír.
Másnap reggel vidáman dalolászva ment le reggelizni, ami igen érdekesen hatott, mivel arca falfehér volt és úgy festett, mint aki mindjárt elájul. Leült az asztalhoz és neki látott a reggelinek. Az asztalnál egy levél várta, amelyet valószínűleg nemcsak ő kapott, meg mert a csoporttársai hasonlót olvastak a szomszéd asztalnál. A levélben az állt, hogy egy hétig, amíg itt vannak mindenki, azt csinálhat, amit akar mivel ez az egy hét pihenő a vizsgaidőszak előtt. Evelyn majd kiugrott a bőréből úgy örült a hírnek. Utálta a kötött programokat és boldog volt, hogy nincs a hülye csoporttársaihoz láncolva. Biztos volt benne, hogy társai a helyi kocsmákat fogják egész nap járni, ezért úgy döntött, hogy estig elfoglalja magát és megnézi a híres Drakula gróf Vlad Tepes kastélyát. Felszaladt a szobájába és gyorsan rendbe hozta magát majd elindult. Úgy döntött gyalog megy mivel a kastély nem volt messze. Fél óra múlva már ott is volt és kicsit lemaradva az egyik festményt nézegette, amikor egy hang megszólalt mögötte:
• Nocsak-nocsak kit látnak szemeim. Unatkoztál, vagy tényleg érdekel?
A történelem tanár volt az William.
• Bármilyen hihetetlen de érdekel! - vágta rá kicsit sértődötten a lány.
• Jól van! Nem kell leharapni a fejemet, csak csodálkoztam, hogy bárki is itt van a diákjaim közül, amikor szabad foglalkozást adtam nekik egész hétre.
• Látja én kivétel, vagyok, és ha most megbocsát!
Azzal gyorsan elsietett a pincében lévő kápolnába. William kicsit bosszúsnak látszott, de nem ment a lány után. Túl büszke volt!
Eve legnagyobb meglepetésére a kápolna le volt zárva. Nem sokat habozott át lépett a szalagon, és nézelődni kezdett. Egyszer csak mintha szél támadt volna az ódon helységben. Mintha az idő visszaszaladt volna éveket. A kápolna percek alatt restaurálta magát és gyönyörű pompában ragyogott. Eve léptek zaját hallotta ezért bebújt az egyik függöny mögé, ahol nem látszott, de mindent látott. Két fiatal fiú érkezett a helységbe. Eve felismerte őket Harry és Syrius volt. Valami beavatásról beszéltek. Kis idő múlva érkezett meg a harmadik férfi, akit Eve nem ismert, de sejtette, hogy kicsoda. A lány az elkövetkezendő fél órában szemtanúja lehetett egy vámpír beavatásnak. Az öregebbik férfi fogott egy aranyozott serleget és Syrius kezébe adta. Kezét ökölbe szorította és a serleg fölé, tartotta, másik kezében egy gyönyörűen megmunkált csont berakásos tör volt. Valamit mormolni kezdett, de Eve nem értette. Miküzben mormolta a szöveget a tőrrel egy éles vágást ejtett a kezén és a vérét a serlegbe, csöpögtette. Amint a serleg megtelt a seb azonnal begyógyult. Ekkor Syrius felállt és megitta a serleg tartalmát. Amint az utolsó cseppel végzett a serleg kiesett a kezéből és összeesett. Hatalmas szélvihar kerekedett mely a levegőbe ragadta Syriust és egészen a plafonig emelte. Pár másodperc múlva a szél elállt és Syrius a földre zuhant. Lassan visszanyerte az eszméletét és felállt. Sokkal férfiasabb és vonzóbb lett mint volt. Ekkor Syrius megszólalt:
• Apám a beavatást köszönöm és ígérem, hogy méltó leszek a Tepes névhez!
Evelynbe belehasított a felismerés. Vlad Tepes! Syrius és Harry Drakula gróf fiai!
A lányt egy éles férfihang riasztotta gondolataiból!
• Drakula! Most nem menekülsz!
Egy magas férfi rohant be a terembe és egy hirtelen mozdulattal szíven szúrta Drakulát aki azonnal meghalt. Harry és Syrius szerencsére időben elmenekültek. A gyilkos sarkon fordult és kiment a teremből, de Evelyn egy pillanatra látta az arcát. William volt az a történelem tanár. A lány gyorsan felsietett a kijárathoz és sebes léptekkel a fogadóba ment. Amint megérkezett a szobájába sietett és gyorsan bezárta az ajtót! A szíve úgy vert, hogy majdnem kiugrott a helyéről! Nem tudta hirtelen mi tévő legyen. Végül elhatározta, hogy este elmond mindent Harrynek és Syriusnak. Órákig csak fel-alá mászkált a szobában és egyik cigarettáról gyújtott a másikra. Szerencsére senki nem zavarta, és amikor az óra elütötte az éjfélt kimászott az erkélyen és rohanni kezdett a tisztás felé. Kis idő múlva meg is érkezett, de nem talált senkit. Iszonyatosan megijedt és rohanni kezdett a kastély felé. Már majdnem elérte a bejáratot, amikor a tisztás másik oldalán megpillantotta a fiúkat. Azonnal oda rohant és levegő után kapkodva próbált megszólalni:
• Tu-tu-tudom, hhhogy ki öl-ölte meg az apátokat!
• Eve nyugi! Miről beszélsz? - kérdezte zavarodottan Harry.
• Ma délután voltam apátok kastélyában. Találkoztam a történelem tanárommal Williammal és, amikor előle „menekültem” lejutottam a kápolnába és látomásom volt. Láttam, ahogy beavatják Syriust és azt is amikor megölik az apátokat! William volt a gyilkos mivel láttam az arcát és felismertem! Vele jöttünk Erdélybe. Itt van az erdő széli fogadóba és az az érzésem, hogy azért adott szabadfoglalkozást egész hétre, hogy titeket nyugodtan felkutathasson és megölhessen! Kérlek, meneküljetek!
• Nyugi Eve ezt a helyet nem olyan könnyű megtalálni! Van még időnk, majd kitalálunk valamit! - mondta kicsit ingerülten Harry.
• Jaj istenem! Ne tegyétek ezt. Ez a férfi tuti megszállott, ha idáig utánatok jött!
• Figyelj Syrius hazavisz. Aludt ki magad és majd este mindent megbeszélünk!
• Jó rendben talán túl aggodalmas vagyok, de legyetek óvatosak!
Evelyn reszketett az idegességtől, amikor elindult vissza. Már nem rohant. Iszonyatosan mérges volt. Ez az elmebeteg bármelyik pillanatban megtalálhatja őket és akkor vége mindennek. Pont ezen gondolkodott amikor egy ág megreccsent a háta mögött. Iszonyatos félelem nyilallt a szívébe. Lassan megállt és megfordult. Egy fekete árnyat pillantott meg. Az árny közelebb lépett, Syrius volt az.
• Nem örülök, hogy egyedül mászkálsz az erdőben!
• Ide figyelj mára már elég volt belőletek! Nem hiszem el, hogy ilyen makacs és ostoba vagy! Hogy segíthetnék, ha egyszer nem hallgatsz rám! Kérlek, ne mászkálj az erdőben! Csak feleslegesen veszélyezteted magad!- annyira ideges volt, hogy alig kapott levegőt.
• Azért jöttem utánad, mert féltelek! Téged egy kicsit könnyebb bántani, mint engem!
• De én nem akarom, hogy bajod essen, mert… mert… szóval…én szeretlek! Azóta amióta megláttalak!- nem bírta tovább és zokogva a földre esett.
• Én is szeretlek… az életemnél jobban!- ölbe vette az ájult lányt és elindult vele a fogadó felé.
Mire megérkeztek Evelyn már magához tért, de még mindig kába volt egy kicsit. Lassan letette a lányt és ránézett:
• Holnap este ne gyere le majd én, jövök!
• Ne- ne- ne! Veszélyes idejönnöd!
• Ne aggódj nem lesz semmi baj! Holnap elmegyünk innen. Ha akarsz velünk, jöhetsz, de csak egy esetben!
• Engem is be kell avatni!- Evet annyira megdöbbentette a hír, hogy jóformán újra elájult.
• Igen ez azt jelenti! Kérlek, gondold át, hogy tényleg akarod-e! Én nem akarok semmit erőltetni!
• Hidd el nincs a világon semmi, amit jobban akarnék!
Tudták mindketten, hogy a tűzzel játszanak, de nem volt más választásuk. Elbúcsúztak és Eve elment a szobájába. Iszonyatosan fáradt volt és csak arra vágyott, hogy befekhessen az ágyba. Ám amikor kinyitotta az ajtót nem várt „meglepetés” fogadta. William ott ült az ágyon és a kését élesítette. Evelyn próbálta palástolni a félelmét, de szinte minden ízében remegett.
• Ne haragudj, de miért vagy a szobámba?
• Csak el akarok beszélgetni veled egy kicsit!- arcára gúnyos mosoly húzódott.
• Nem hinném, hogy hajnali kettőkor kéne beszélgetnünk!
• Gyere, ülj ide mellém!
• Nem akarok beszélgetni!
• Igazad van, ne fecséreljük szavakra a drága időt inkább, induljunk!- azzal karon fogta a riadt lányt és levonszolta az erdőhöz.
• Engedj el! Ez nagyon fáj!
• Nekem is nagyon fáj, hogy elárultál!
• Mit csináltam?
• Összeálltál az ősi gonosszal!
• Miket zagyválsz itt össze? És minek neked az a kés?
• Minek? Vámpír vadászatra megyünk!
Evelyn azonnal sarkon fordul és rohanni kezdett, ahogy bírt. Hallotta, ahogy az az eszelős rohan utána és nevet! Nem érdekelte más csak, hogy előbb odaérjen, mint William. Már látta a tisztás fényeit. Harry és Syrius a tóparton ültek és beszélgettek. Evelyn már messziről kiabálni kezdett:
• Fussatok! Meneküljetek!
Már a tisztáson volt amikor Syrius odaért hozzá. Azonnal átölelt és megcsókolta, de ekkor érezte, ahogy a lány összecsuklik a kezében. Egy ezüst csont berakásos tör csillogott Evelyn hátában. Az apja tőre! Felnézett és ott állt William! Egy percig csak állt és nézte a lányt, ahogy száll ki belőle az élet. Gyorsan kellett cselekednie. Hatalmas szélvihar támadt és Syrius eltűnt Evelynnel együtt. A kastélyba ment és azonnal megkereste Harryt,
• Nézd, nincs vesztegetni való időnk! Próbáld meg feltartóztatni Williamat. Talán még sikerül megmentenem, de azonnal el kell végeznem a beavatást!
• Rendben, majd én elintézek mindent te, csak mentsd meg!
Syrius fogta Evelynt és levitte a pincébe. Meggyújtotta a gyertyákat és előkészítette az oltárt. A hatalmas kő asztal végében egy kelte kereszt állt, mellette az aranyserleg és annak a késnek a tetvére mellyel Evelynt leszúrták.
Syrius lefektette a lányt az asztalra. Ekkor Eve kinyitotta a szemét és megszólalt:
• Nagyon fázom!
• Semmi baj! Nem hagylak meghalni!
• Hol vagyok?
• Itt vagyunk a kastélyomban! Elkezdem a beavatást!
Fogta az aranyserleget és Eve mellé tette az oltárra. Bal kezét ökölbe szorította, és jobb kezében megfogta a csontberakásos ezüst tőrt. A serleg fölött egy mély vágást ejtett a csuklóján és miközben a vér csöpögött ezt mormolta:
Ó Istene a Holdnak
Fogadd kegyedbe e lelket
Adj neki tudást, hatalmat
És örök életet!

Véred véremből!
Életed véremből!
Hatalmad véremből!
Légy halhatatlan, felruházva
Az idő, tér és természetfeletti erejével
Légy gyors és kegyetlen, mint a farkas,
Kecses és titokzatos, mint a holló!
Lépj be az újjászületés kapuján!

A serleg csordultig telt vérrel. Syrius kezén a seb pillanatok alatt begyógyult. Kicsit felemelte Evelyn fejét és megitatta a vérrel. A lány szemei kiakadtak és rángatózni kezdett. Szélvihar támadt a kápolnában és Evelynt a magasba emelte. Ott lebegett a kereszt fölött egy hatalmas lángcsóvában. Hirtelen farkassá változott majd hollóvá és végül emberré. Ekkor hirtelen abba maradt minden és Evelyn a padlóra esett. Pár perc múlva felállt és így szólt:
• Köszönöm!
• Mit?
• Az örök életet és a szerelmedet!
Oda lépett Syriushoz, szebb volt, mint valaha. Átkarolta és megcsókolta.
76 Menjünk, segítsünk Harrynek!
Rohantak a hosszú folyosókon és pár perc múlva már a tisztáson voltak. A látvány, ami eléjük tárult borzalmas volt. Harry ott feküdt a földön. Halott volt. Szívét tőrrel döfték át. Már nem lehetett megmenteni. William ott ült nem messze és kezét kötötte. Amint meglátta Syriust felállt és kardot rántott.
• Gyerünk te vámpír fajzat! Most te következel!
• Azt majd meglátjuk.- kiáltotta Syrius
Evelyn lassan behúzódott az erdőbe és onnan figyelte az eseményeket! Syrius derekasan küzdött, de lefárasztotta a beavatás és vérre lett volna szüksége. William kiütötte a kardot Syrius kezéből, és térdre kényszeríttette a kifáradt vámpírt. A kardja már a magasban volt készen arra, hogy lesújtson, ám ekkor egy gyönyörű hófehér farkas ugrott rá hátulról. A kard kiesett a kezéből ő pedig a földre zuhant. A farkas nem sokat gondolkodott, azonnal átharapta a torkát, majd visszarohant az erdőbe. Pár perccel később Evelyn lépett ki a sűrű lombok takarásából és megitatta a kimerült Syriust.
Másnap éjjel Harryt vámpír szertartás szerint eltemették.
Evelyn csoporttársai éppen hazafelé tartottak a kocsmázásból, amikor farkasüvöltést hallottak. A közeli dombon két farkas vonította a holdat. Egy hófehér és egy hollófekete…