Anne O'Brien Rice 1941. október 4-én született New Orleans-ban. Amikor tizenöt évesen elveszítette édesanyját, a család elköltözött a városból. Rice számos helyen élt ezt követõen, többek között San Franciscóban is, míg végül 1989-ben végleg vissza nem telepedett New Orleans-ba. A déli városból kiinduló, és végül oda visszatéro életút folyamán az írónõvel sok minden történt: 1961-ben férjhez ment Stan Rice-hoz, a költõhöz; 1972-ben elveszítette leukémiában szenvedõ 6 éves kislányát; lánya betegségének diagnosztizálásától az alkohol rabja volt egészen 1977-ig, míg újra terhes nem lett; 1978-ban megszületett fia, Christopher... Szülõvárosának íze és hangulata, San Francisco nyüzsgése, életének élményei állandóan ott dolgoznak Rice tudatalattijában, és igen gyakran regényformáló erõként törnek a felszínre.
A Vámpírkrónikák csírája egy novella volt, mely az Interjú a Vámpírral címet viselte, és mely 1969-ben született meg. Az írónõ a novellát több alkalommal átírta, míg végül 1973-ban, egy újabb átdolgozás során rá nem döbbent, hogy a történet regénnyé nõtte ki magát. A könyv több kiadónál történõ házalás után végül 1976-ban látott napvilágot, Interjú a vámpírral címmel. A regény nagy példányszámban fogyott, és évek múltán sem tûnt el a könyvesboltok polcairól. Rice már a kiadáskor tudta, hogy folytatást akar írni, de a második rész kilenc évig váratott magára. Eközben az írónõ számos más regényt írt: the Feast of All Saints (1979), Cry to Heaven (1982), The Claiming of Sleeping Beauty (1984), Exit to Eden (1985), Beauty's Release (1985). Végül 1985-ben a könyvesboltokba került a Vámpírkrónikák második része, a Lestat, a vámpír is.
       Az Interjú a vámpírral-ban Anee Rice megpróbálta bemutatni, milyen lehet vámpírnak lenni. A regényt azonban mégsem szabad horrortörténetnek vagy ún. gótikus regénynek tekintenünk, hiszen a halandók vérének fogyasztása, a gyilkolás csupán a történet felszínét jelentik. A mélyben Rice mindvégig arról ír, hogy miként éli meg az emberi lélek a halhatatlanságot, ha ez megadatik neki. a halhatatlanság élményének bemutatásához a vámpír csak írói szeköz. Olyannyira az, hogy Rice szinte mindenben szakít a vámpírok ábrázolásának évszázados hagyományaival: vérszívóit nem lehet elpusztítani szívükbe szúrt karóval, nem félnek a feszülettõl és a templomoktól, és létüknek csupán egy - bár igen fontos - mozzanatát jelenti a vér ivása. Nem sanlonos vámpírok tehát ezek a lények, hanem az író saját teremtményei, akiket Rice vámpírköntösbe bújtatott ugyan, de akikkel ugyanakkor azt csinál, amit akar, hogy mélyebb mondanivalóját elõadhassa. Halhatatlan lényekrõl van szó, akik számára a halhatatlanságot a vámpírlét adja meg. Létrejöttükhöz egy másik vámpír vérének fogyasztása szükséges, melynek hatására testük külsõleg és belsõleg egyaránt bizonyos változásokon megy át. Ezen szervezeti módosulásoknak köszönhetõen a vámpír teste rendkívül ellenállóvá és erõssé válik, és igen kevés dolog maradm ami árthat neki; létrejön tehát egy halhatatlan lény, akiben azonban változatlanul emberi lélek lakozik.
Anne Rice vámpírja az éjszaka gyermeke, aki a nappalt fénytõl védett, biztonságos helyen tölti. Szürkülettõl pirkadatig viszont elemében van, és vérre vadászik, mely elengedhetetlen a létézéséhez. Íme hát egyike a kérdéseknek, melyet az írónõ regényeiben megtámad: hogyan viselheti el egy értelmes, érzõ lélek, hogy ölnie (embert ölnie) kell saját életben maradásához? A felületes olvasó a regény mélyén rejlõ dilemmát nem is fogja észrevenni, miközben megragad a történet horror-burkában. Aki azonban elgondolkodik, hogy milyen rugók mozgatják valójában ezt az igen könnyen rémtörténetnek is minõsíthetõ regényt, az a válaszokat is meg fogja találni az Interjú a vámpírral-ban.
        Az Interjú a vámpírral-nak és folytatásainak központi kérdése mégis a halhatatlanság. Hogyan éli meg egy emberi lélek a halhatatlanságot az õt körülvevõ halandó világban? A válasz nehéz, és sokféle. A vámpírok egy része csak egy ideig képes elviselni, hogy halandó szerettei, ismerõsei egymás után mind elmúlnak mellette. Ahogy a vámpír egykori halandó életének kora lassan tovatûnik, és a világ a halandóság kapcsának hiányában egyre érthetetlenebbé válik számára, a vámpírok egy része önként vet véget létének. Az egyik õsi vámpír, Marius fogalmazza ezt meg helyénvalón: "A halhatatlanoknak nincs helye egy halandó világban."
Lehet-e, és ha igen, akkor mi lehet a célja a halhatatlanságnak? Anne Rice akár azt is kérdezhetné ezzel a lendülettel, hogy mi a célja az életnek. A Lestat, a vámpír egyik õsi vámpírja felfedi számunkra, hogy létezésük a véletlen mûve, halhatatlanságuknak tehát nincs eredendõ célja. Ugyanakkor pontosan õ, Marius az, aki keresett és talált is célt halhatatlan létének, és így az évezredek folyamán elkerülte azt a sorsot, mely a magányossá és érdektelenné vált, a pusztulást választó társaié lett. Az életet adó vér mellett Rice vámpírjai a halhatatlanságnak értelmet adó célt keresik az éjszakákban.
        A filozófikus kérdésekre való válaszkeresés mellett Rice fokozatosan egy hihetetlenül összetett mítoszvilágot bont ki a szemünk elõtt Vámpírkrónikáiban. Már a Lestat, a vámpír egy része is a vámpírok eredetének kutatása jegyében íródott, de a regény túlzottan hosszú és túl komplex lett volna, ha mindenre fényt derít. a halhatatlanok létrejöttének teljes történetéhez egy harmadik Vámpírkrónikára volt szükség. Ez a kötet, a A Kárhozottak királynõje.
        E könyv elõkészítésekor (mely elõkészítés egy része már a Lestat, a vámpír írása során is zajlott) Rice tudatalattija szinte kezelhetetlenül sok részletet dobott a felszínre. Olyan sokat, hogy az eredetileg A Kárhozottak királynõjébe szánt események és személyek egy része új történeteket ihletett, és végül nem csupán e könyv született meg az író tollából, hanem A múmia, avagy Ramszesz a kárhozott és A Mayfair-boszorkányok élete címû regénysorozat is. A Kárhozottak királynõje tehát csomópont, hiszen az utóbb említett nem vámpírokról szóló regények ugyanabban a mítikus világban játszódnak, mint a Vámpírkrónikák.
        A Kárhozottak királynõje a halhatatlanságnak igazi történelmi perspektívát ad, ahogy felfedi a vámpírok születésének hatezer évvel ezelõtt, az egyiptomi Óbirodalom felemelkedése elõtti korban lezajlott eseményeit. A Nílus menti kultúra mementói, Dzsószer fáraó és utódainak piramisai fiatalabbak mint azok az elsõ hús-vér-lélek halhatatlanok, akik az emberi civilizáció kibontakozásával párhuzamosan benépesítik saját vérivó fajukkal a Földet. És ahogyan a vámpírok újabb és újabb generációja az õket szülõ kor hitvilágának megfelelõen élni kezdi halhatatlan életét, a faj eredete lassan a múlt ködébe vész, és csak néhány õsöreg vámpír emlékszik már rá.
De a halhatatlanság az halhatatlanság, és az életre kelõ múlt hatezer év után ismét formálni kezdi a vámpírok létét, amint a kárhozottak királynõje apokalipszist hozó tombolásba kezd. Ahogy teljes gazdagságában feltárul a vámpírok eredetmítosza, úgy zárul a kör, miközben a halhatatlanok csupán maroknyia maradnak.
        Az olvasó pedig azt hihtené, hogy nincs tovább mirõl írni a vámpírkrónikákban, de téved. A Kárhozottak királynõje kiadása óta ugyanis további vámpírkrónikák jelentek meg: 1992-ben a Testrabló meséje (The Tale of the Body Thief), 1995-ben A Memnoch, a sátán (Memnoch, the Devil), 1998-ban pedig az Armand, a vámpír (The vampire Armand). Az már csak hab a tortán, hogy a krónikák mellett Anne Rice elindított egy új sorozatot is, az új vámpírtörténeteket. (New Tales of the Vampires). E ciklus kötetei a krónikáknál jóval kisebb lélegzetûek, és a kerettõl eltekintve csak egy-egy vámpír életérõl szólnak. Az új vámpírtörténetekben eddig két könyv jelent meg: 1998-ban a Pandora (Pandora), 1999-ben a Vittorio a vámpír (Vittorio the vampire).
        A vámpírregények sokasága szinte mozaikszerûen tárja elénk a portrét a halhatatlanokról. Akár azt is tehetjük, hogy az újabb köteteket véletlenszerû sorrendben olvassuk el, a könyvek sorában azonban mégis van egy rendezõelv. Minden egyes vámpírkötet keretes szerkezetû ugyanis, és szóljon akármirõl vagy akármirõl is az adott regény, a keret minden esetben a vámpírok összességének jelenkori történetét viszi elõre egy lépéssel (ha idõnként mégoly csekéllyel is). Ennek értelmében azt javaslom, Olvasó Barátom, hogy az alább leírt sorrendben éld végig Anne Rice vámpírregényeit: